Gipszbeton technológia

Az előregyártott gipsz zsaluzóelemekből horizontális és vertikális elemeket szerelünk össze. A gipsz táblák közé öntött műanyag betétek biztosítják a megfelelő távtartást illetve alkalmasak a vékony vasalat befűzésére is. Ezt követően a szerkezetet vasaljuk, majd folyékony homokbetonnal öntjük ki, majd a gipsz "kirántja" az öntött anyagból a vizet ezáltal tömörítve azt. A gipsz zsaluzat a bennmaradó zsaluzatként funkcionál száradását követően igény szerint glettelhető, festhető, burkolható.

KIVITELEZÉS ELSŐ NAPJA

08:00

Munkakezdés

Helyszínre érkezést követően tájékozódunk a végleges szintekről, burkolatvastagságról. Újra átnézzük az előzetesen megküldött alaprajzi, látványtervet és véglegesen egyeztetjük azt az ügyféllel. Utána megtörtének a lépcső kiszerkesztése a meglévő falazatra, aljzatra.

10:00

Az első fok

Kiszerkesztés után, lekerülnek a meglévő aljzatra a letámaszkodó fal részek, illetve megépül az első fok, egy lépcső kivitelezésénél nagyon fontos szerepe van a tökéletes kezdésnek, mert ez alapozza meg a pontos befejezést.

12:00

Építés

A gipszbeton lépcsők fokonként épülnek fel. Az előre legyártott gipsz zsaluzóelemek közé kerül a vasalat majd a folyékony homokbeton.

13:00

Építés

A fából készült zsaluzat támasztja meg ideiglenesen a már megépült fokokat, természetesen ez a fa zsaluzat a későbbiekben eltávolítható.

15:00

Építés

Elérkeztünk az első kivitelezési nap végére, lépcsőnk már majdnem elnyerte végleges szerkezeti formáját már csak az utómunkálatók vannak hátra.

KIVITELEZÉS MÁSODIK NAPJA (BEFEJEZÉS)

10:00

Korlát

A második nap reggelén kerül sor a merevítő gipszbeton borda korláttá alakítására. Ebben az esetben az ügyfél egy áttetsző korlátot szeretett volna a lépcsőjére ezért ez a merevítő borda alacsonyan került visszavágásra. Cégünk minden ilyen esetben előkészíti a korláthoz szükséges rögzítési pontokat! 

13:00

Lépcső simítása

Az utolsó fázis, hogy az előzetesen megöntött fokok felületét egy 1cm vastag simító réteggel húzzuk le ezzel a vastagsággal szintezzük ki az építéskor keletkezett minimális felület hibákat, illetve megóvjuk a függőleges gipszfelületet. A simítóréteg felhordása után lépcsőnk elnyerte végleges szerkezetkész formáját, száradást követően glettelhető, festhető, burkolható.